Színházak tűzvédelme
Leidinger István tűzvédelmi mérnök | 2011.03.29.
Sok száz ember egy zárt térben, ahol gyakran használnak nyílt lángot vagy pirotechnikai eszközöket – egy színház minden tűzvédelmi szakember rémálma. És bár a bécsi Ring színház 1881-es tragédiája borzasztó példával szolgált a színháztüzek veszélyeire, a jelenleg hatályos jogszabályok máig nem rendezik megnyugtatóan a kérdést.
 

Immár több mint 3 év telt el azóta, hogy megjelent a 9/2008.(II.22.) ÖTM rendelet, közismert nevén az új OTSZ (Országos Tűzvédelmi Szabályzat). A régi és új elemeket, az EU-s és hazai jogszabályokat összegyúró, több mint 600 oldalas jogszabály nehéz születése, és még nehezebb csecsemőkora, a rengeteg gyermekbetegség megjelenése arra ösztönözte a jogalkotót, hogy az ígért egy év után ne jogszabály-módosítás, hanem ismét egy új OTSZ szülessen, remélhetően még ebben az évben. Ezért most ne menjünk bele az OTSZ hatályos előírásainak színházakra vonatkozó elemzésébe - viszont fontos lenne felhívni a figyelmet a színházak, vagy tágabb értelemben a közösségi létesítmények, a tömegbefogadásra szolgáló, művészeti előadásokra szolgáló, többszintes, olykor középmagas épületek sajátos tűzvédelmi helyzetére.

A színház tényleg különleges hely, és ez tűzvédelmi szempontból is igaz. Gondoljunk csak bele: olyan épület ez, ahol a legfontosabb tűzszakaszhatárt szándékosan kinyitjuk, hogy a néző lássa a színpadot; ahol helyismerettel nem rendelkező, mozgásukban és cselekvőképességükben korlátozott személyek lehetnek jelen; ahol az egyik leggyakoribb tűzkeletkezési ok, az elektromos áram szokatlanul nagy teljesítménnyel van jelen; ahol az éghető anyagú színpadon - a szerep követelményeinek megfelelően - dohányoznak, gyertyát, fáklyát, pirotechnikát használnak... A felsorolást mindenki számtalan példával tudná folytatni. Speciális környezet, ami speciális tűzvédelmet igényelne, de mintha a jogalkotók ezt nem vennék észre.

Mindennek illusztrálására elevenítsük fel a világ leghíresebb színháztüzét, ami megváltoztatta korának színházépítészeti és jogi-szabályozási elveit. Ám a változás sajnos nem volt igazán alapos, így a színházak építészeti, használati szabályozatlansága ma is probléma. Talán nem késő, és talán nem kell tragédiának bekövetkezni, hogy megértsék a jogalkotók, amit a lassan kiöregedő, de még a hatvanas-hetvenes évek szigorú színházi szabályozásain szocializálódott színházi szakemberek mondogatnak: „Csak nehogy Ring színház legyen!"

Egy elhibázott ötlet

Lassan 130 esztendeje, hogy a bécsi Ring színház leégett. A katasztrófa minden idők egyik legborzalmasabb eseménye volt, ami annak idején az egész művelt világot megrázta, és a szigorú színházi tűzvédelmi intézkedések, szabályozások kora is jórészt a szerencsétlenség megtörténtétől kezdődik.

A színházat lovag Förster Emil építette 1872-ben reneszánsz stílusban, kiváló művészi érzékkel - de annál kevesebb színházépítési szakértelemmel - a bécsi Schottenringen. A telek egy mindössze 1762 négyzetméter terület volt; a terv szerint úgy kellett ide felhúzni az 1700 személyes színházat, hogy ugyanabban az épületben még egy vendéglő és egy kávéház is helyet kapjon. Förster a telek kis méretén úgy segített, hogy magasította az építkezést, így lett a színház négyemeletes. A próbatermet és a jelmez- és kelléktárnak használt szabóságot így is csak a felső emeleten tudta elhelyezni. A nézőteret a félemelet magasságáig emeltette fel, így alatta területet nyert a pénztár és a ruhatár részére. Párizsi minta alapján Förster úgy tervezte, hogy minden kijárat és lépcső az előcsarnokba vezessen. Ezt a tervét azonban a fűtési és szellőztetési berendezések miatt nem tudta megvalósítani, a kijáratokat ezért három utca felé osztotta szét. Hogy az 1700 férőhelyet biztosítani tudja, egy negyedik emeletet is épített, s így érte el, hogy a földszinten és a földszinti páholyokban 450, az I. és II. emeleten 550, a III. és IV. emeleten 750, vagyis összesen 1750 férőhely lett. A nézőtéren minden művészi, pompás: a falak csontszínűek, aranyozott díszítéssel, a mennyezet színes, a vörös páholydrapériák selyemdamasztok, s a világítást egy csillárformájú, 333 lángú napégő szolgáltatta.

A színház eleinte nem volt népszerű, de ez megváltozott, amikor az épületet Jauner operaigazgató vette bérbe. A siker 1881. december 8-án is borítékolható volt, amikor az ügyes igazgató Offenbach új művét, „Hoffmann meséit" hozta színre. Délben jótékonysági előadást tartottak a színházban; ez az előadás délután 4 óráig tartott, s okozati kapcsolatban volt az esti tömegszerencsétlenséggel.

Halálos csapda

Az esti előadásra minden jegy elkelt. A 7 órakor kezdődő előadáshoz már egy órával korábban kinyitották a színház kapuit, s a közönség hamar megtöltötte a nézőteret. 15 perccel az előadás megkezdése előtt a színpadon a suffita világítószekrény meggyújtásánál a régóta elhanyagolt és lelkiismeret-lenül kezelt villamos gyúj-tótól meggyulladt a jutából készült zsinór, amitől be-robbant a nyitva felejtett csapból kiáramló gáz is. A tűz rendkívüli gyorsasággal terjedt a színpadon. Ha a függönyt kellő időben leen-gedték volna, a tűz terjedé-sét meg tudták volna aka-dályozni, de a függönyön gyorsan elharapódzott a tűz. A színpadon kétségbeesett szaladgálás támad. A zajt a nézők is meghallották, akiket már megrémített a függöny szokatlan imbolygása és a kiszűrődő füst és forróság. Amikor a függöny leszakadt, az erős légáramlás miatt a lángok megerősödve kicsaptak a nézőtérre is, és leírhatatlan rémületet keltettek. A nézőtéren lévőket a rémületen kívül a rettenetes füst is fojtogatta, és mindenki fejét, eszét vesztve menekülni akart... Most tűntek ki azonban a színház legnagyobb építési hibái: minden oldalról csak két kijárat volt, ami a lépcsőházba vezetett. Mindenki a főhomlokzatra nyíló páholylépcsőket használta, mert kényelmi szempontból a III. és IV. emeleten lévő előterek ajtaját az igazgatóság mindig lezáratta, és csak előadás közben nyitották ki. Az ajtók pedig mind befelé nyíltak...

A gázvilágítás mindjárt a tűz keletkezése után, hatalmas dörrenéssel kialudt. A vaksötétségben csak a tűz fénye villódzott. Az emberek egymást letaposva, esztelenül siettek a kijáratok felé. Egy részük már a kimenekülésnél meghalt, vagy halálosan megsebe-sült, nagy részüket azon-ban a füst fojtotta meg. De azoknak sem volt jobb sorsuk, akik az ajtókon át a kijutottak folyosókra. A tekervényes, szűk folyosó-kon az emberi mivoltukból kivetkőzött emberek nem találták meg a szabadba vezető utakat, s a lehulló gerendák alatt, az imbo-lyogva terjedő füst miatt lelték halálukat. A folyosókon a sötétség rettenetes volt. A fösvény Jauner a mellékvilágítást adó gyertyákat sem vásároltatta meg, de olajmécsesről sem gondoskodott, s így a menekülők csak tapogatódzva tudtak előrejutni a szűk labirintusokban. A színházi alkalmazottak számát Jauner igazgató szintén lecsökkentette, ráadásul az alkalmazott megbízhatatlan, szaktudás nélküli, lelkiismeretlen emberek voltak, akik a szerencsétlenségnél semmi segítést nem nyújtottak a bajbajutottaknak, noha ez elsőrendű kötelességük lett volna.

Esélytelen mentés

A kétségbeesés már tetőfokra hágott odabent, de az utcán, a színház körül sétálók még nem szereztek tudomást a szerencsétlenségről; a színház tetőzetén kiszűrődő füst, majd a láng csupán később hívta fel a kint lévők figyelmét az eseményekre. Végül a későn érte-sített tűzoltók vették észre, hogy a színház erkélyére menekültek ki a tűzből a szerencsétlenek. Mivel mentőponyva nem volt, az embe-rek az erkélyről kezdtek leugrálni... Egyidejűleg megindult az oltás is, amiben részt vett Lamezán gróf államügyész, aki így ecseteli az eléje táruló borzalmakat:

„Amidőn a füsttől fojtogató előcsarnokba behatolni sikerült, teljes sötétségben voltunk, úgy, hogy csak tapogatódzva lehetett előre haladni. Annyit megállapíthattunk, hogy sem az előcsarnokban, sem az oldalfolyosókon nincsenek emberek. Egy hang sem hatolt füleinkhez, csak a tűz pusztító recsegését hallottuk a távolból. Midőn aztán a lépcsőkön feljebb haladtunk, a karzatok felé vezető fordulónál borzalmas kép tárult elénk. Egyszerre megpillantottuk a lángoló földszintet, mely kísérteties világosságot vetett az egész pusztulásra.

Egy tűzoltó felkiáltott, hogy a II. emeletnél embertömeget vett észre. Feljebb hatoltunk, de egy lépcső-fordulónál ismét sötétségbe jutottunk. Végre a III. karzatnál egy kilövellő láng fényénél megpillantottunk egy összezsúfolt embertömeget, mely 5-6 rétegben egymás felett összetor-lódva feküdt. Midőn a tűzoltók fel-hatoltak a fáklyáikkal, akkor láttuk, hogy mi áll előttünk. Az emberek ösz-szevissza egymáson feküdtek, fővel lefelé, lábbal felfelé; néhány testrész: láb, kéz, még mozgást árult el, mint-ha élet volna bennük. Nem tudtunk hirtelen segítséget nyújtani, mert a testek úgy összevissza voltak keve-redve, egymásba-fogódva, hogy le-hetetlen volt azokat egymástól elválasztani. Felül kellett a munkát kezdeni. A testek fokozatos eltávolításával sikerült 87 testet egy és félóra alatt leszállítani. Így az utat meg tudtuk nyitni a zsinórpadlásig, ahol egy másik hasonló embertömegre találtunk.

A lent lévő halottak nem voltak megégve, ami azt mutatta, hogy fulladás által pusztultak el. De már a zsinórpadlás mellettieket mind megégve, teljesen megszenesedve találtuk. Tovább nem hatolhattunk, mert a felső padlás lángban állott, csak annyit láttunk, hogy ott is vannak halottak, mind a felismerhetetlenségig megégve. A baloldalon nem is folyt a mentés, ami különben úgyis hiába való lett volna. Az első mentés 144 halottat hozott felszínre, akiket mind elvittek a szomszédos kórházba."

Tömegkatasztrófa

A szerencsétlenül járt emberek számát az első pillanatokban ezerre becsülték. Később nyolcszázra, majd hatszázra tették az áldozatok számát. Egész pontosan ezt nem lehetett megállapítani. A hivatalos kimutatás szerint 447 halott volt, akik közül csak 153-at tudtak felismerni. Egy korszerű adatokra támaszkodó újság szerint 30 magyar hangzású név volt az áldozatok között. Ezrek kutatták hozzátartozóikat a megszenesedett hullák között, émelyítő szagban, vigasztalan lelkiállapotban. Az egyik szemtanú leírása szerint kit egy gyűrűről, kit egy ruhafoszlányról ismertek fel. Kis gyermekek szüleiket, férjek hitvesüket, arák vőlegényüket vesztették el. Az újságoldalakat az áldozatok névsora töltötte be. Az ünnepi hangulat gyásszá, szomorúsággá, kétségbeeséssé alakult át. A szerencsétlenség színhelyén vizsgálatot tartó bizottság megállapítása szerint a katasztrófa rendkívüli mértékét nem egészen a színház szakszerűtlen építése okozta, hanem kifejezetten az a tény és hiba, hogy a kijáratok mind befelé nyíltak, és hogy a nézőteret a színpadtól nem vasfüggönnyel választották el. Ezen a helyzeten annál is inkább lehetett volna segíteni, mert az év tavaszán (1881. március 22-én) Niz-zában bekövetkezett nagy színház-tűz tanulságakép-pen bizottság alakult meg Bécsben, melynek az volt a feladata, hogy a bécsi színházakat tűzvédelmi szempontból megvizsgál-ja. Ha ez a bizottság eleget tett volna kötelességének, s a színházigazgatókat felszólította volna a tűzvédelmi hiányosságok megszüntetésére, akkor nem történhetett volna meg a nagy szerencsétlenség, vagy legalábbis kevesebb áldozatot követelt volna a pánik. Jauner igazgatót börtönbe vetették, de a börtönbüntetésnél sokkal borzalmasabb volt örökös lelkiismeret-furdalása, aminek öngyilkossággal vetett véget.

A borzalmas szerencsétlenségnek okozatos következményeképpen az egész világon megszervezték a színházak tűzvédelmét, és a Ring színházban szerencsétlenül jártak sorsán okult a színházba járó közönség. A Schottenringen pedig, a szerencsétlenség színhelyén gyönyörű kis kápolnát emelt a bécsiek kegyelete. Régen volt. Új technológiák, új építési anyagok, modern tűzjelzők, oltóberendezések jelentek meg. A Ring színház tűzvészén felbuzdulva az éppen folyamatban lévő színházépítéseket áttervezték (Ybl Miklós is áttervezte az éppen épülő Operaházat), nagyobb hangsúlyt fektetve a tűzbiztonságra, megszervezve a színházi tűzoltói ügyeleteket. Aztán az idő múlásával, az emlékek kopásával a sebek begyógyultak, a színházi tűzvédelmi szabályozás, a tűzoltói felügyelet lassan a feledés homályába merült. Csak három dolog nem változott és nem is fog megváltozni: ha oxigén, éghető anyag és a gyulladási hőmérséklet térben és időben találkozik, abból tűz keletkezik.

Milyen speciális előírások léteznek ma a színházak tűzvédelmére?

Az OTSZ néhány dolgot kiemel:

  • 8 m magasságot meghaladó színpadnyílás esetén, amennyiben a nézőtéren tartózkodók létszáma meghaladja a 300 főt, a közönségforgalmi területeket az üzemi terektől (beleértve a színpadot is) külön tűzszakaszként kell kialakítani.
  • A díszlet- és kellékraktárakat és a színházi díszletkészítő- és karbantartó műhelyeket tűzgátló szerkezetekkel kell körülhatárolni.
  • Tűzjelző berendezést kell létesíteni, ha a befogadóképesség meghaladja a 300 főt.
  • Tűzjelző és oltóberendezést kell létesíteni a színpad védelmére, ha annak belmagassága meghaladja a 8 m-t.
Létezik még a Színházművészeti Biztonsági Szabályzat (35/1997. (XII. 5.) MKM rendelet), ami nem kifejezetten tűzvédelmi előírásokat tartalmaz.

[www.tuzfal.com]