Tűzvédelem: uniós vagy magyar szabvány?
Kiss Levente | 2009.11.17.
Mostanában gyakran hangzik el az építőiparban a következő mondat: „...de hát uniós tagok vagyunk mi is, és van neki német/francia/angol stb. minősítése, az nem elég?” Válaszként összefoglaltuk a tűzvédelmi jogszabályokban bekövetkezett legfontosabb változásokat.
 

Néhány jelentősebb tűzeset mindenki számára egyértelműen igazolja a tűzvédelem fontosságát, a megfelelő anyagok, szerkezetek alkalmazását, szakszerű beépítését.

Magyarország Európai Uniós csatlakozása szükségszerű változásokat hozott az építőiparban, és azon belül a tűzvédelemben is. Magyarország a jogharmonizáció során különös figyelmet fordított és fordít az új megközelítésű irányelvek átvételére. 1997-től kezdődően már az irányelvek többségét bevezettük. Ezen irányelvek átvétele az egyes minisztériumok által meghozott rendeletek formájában történik.

Az irányelvek átvételével lényegesen megváltozott a különböző követelményeknek történő megfelelőség értékelés és megfelelőség tanúsítás hazai helyzete. Ma már a szabványok alkalmazása nem kötelező, nem csak a szabványoknak megfelelő termékek kerülhetnek forgalomba. Az európai uniós irányelveken alapuló rendeletek csak az alapvető biztonsági (ezen belül természetesen tűzvédelmi) követelményeket írják elő, a konkrét megvalósítás módját az ún. uniós harmonizált szabványokra bízzák. Amennyiben a harmonizált szabvány követelményeit a gyártó betartja, akkor a terméke megfelel a jogszabályi előírásoknak is. A gyártó a szabványtól eltérő műszaki megoldást is alkalmazhat, ebben az esetben saját költségén kell igazolnia, hogy a terméke megfelel a vonatkozó jogszabálynak. Mivel a termékért a gyártó felel, így az értékelési eljárás módjától függetlenül a gyártónak nyilatkoznia kell a termék jogszabálynak való megfelelősségéről.

 

Az építési termékekre vonatkozó jogszabályok, szabványok és egyéb információk

Az Unió egyik fő alapszabálya, hogy biztosítani kell az áruk és szolgáltatások szabad áramlását. Az építési termék az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamain belül akkor mozoghat szabadon, ha a termék megfelelőségét az Építési Termék Irányelv előírásai szerint igazolja a gyártó vagy a forgalmazó. Az Építési Termék Irányelv tartalmi követelményeit az Európai Unió minden tagországa kötelezően beépítette a saját jogrendszerébe, ezért a tagországoknak a saját jogszabályaik szerint kell eljárni.

Az Építési Termék Irányelv az Európai Közösségek Tanácsának 89/106/EEC számú irányelve. Ez az Irányelv a tagállamok építési termékekre vonatkozó törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási rendelkezéseinek összehangolását szolgálja.

Magyarországon ezt az irányelvet az épített környezet alakításáról és védelméről rendelkező többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény (Építési törvény), és a törvény végrehajtására vonatkozó kormány- és miniszteri rendeletek ültették át a magyar jogrendszerbe.

Az Építési törvény 31. § (2) bekezdésének c)-i) pontjaiban felsorolt alapvető követelmények, amelyeket az épületek esetében ki kell elégíteni, azonos az Építési Termék Irányelv I. mellékletében megadott alapvető követelményekkel:

  • a mechanikai ellenállás és stabilitás,
  • a tűzbiztonság,
  • a higiénia, egészség- és környezetvédelem,
  • a használati biztonság,
  • a zaj és rezgés elleni védelem,
  • az energiatakarékosság és hővédelem,
  • az életvédelem és katasztrófavédelem követelményei.

Az Építési törvény 41. §-ában foglaltak szerint építési célra anyagot, készterméket csak külön jogszabályban meghatározott megfelelőség igazolással lehet forgalomba hozni, vagy beépíteni. A megfelelőség igazolás olyan dokumentáció, amely megerősíti, hogy az építési termék a tervezett felhasználásra alkalmas, vagyis kielégíti a rá vonatkozó

  • honosított harmonizált európai szabványban, vagy
  • európai műszaki engedélyben,
  • ezek hiányában egyéb nemzeti műszaki specifikációban (nemzeti szabványban vagy építőipari műszaki engedélyben), valamint
  • egyedi (nem sorozatgyártott) termék esetén a gyártási tervdokumentációban előírt követelményeket.

A honosított harmonizált szabvány az európai szabványügyi szervezetek által elfogadott, hivatalosan közzétett szabvány, amelyet a magyar eljárásrend szerint honosítottak, és nemzeti szabványként közzétettek. Az EN jelzetű szabványok közül azok a harmonizált szabványok, amelyben az Építési Termék Irányelvre (89/106/EEC) hivatkoznak és megadják a megfelelőség igazolás módozatát, valamint a CE-jelölés alkalmazásának módját.

Az általános érvényű szabályozásokon túl a tűzvédelmi jogszabályok is megerősítik ezeket az előírásokat. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (Tűzvédelmi törvény) 13. § (1) bekezdése értelmében forgalomba hozni, beépíteni csak megfelelőségi igazolással rendelkező építési terméket lehet.

Az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályait a 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet (továbbiakban Rendelet) tartalmazza.

 

Építési termékek alkalmazása

A Rendelet alapján forgalomba hozni (továbbforgalmazni) vagy beépíteni csak megfelelőség igazolással rendelkező, építési célra alkalmas építési terméket szabad. Építési célra alkalmas a termék, ha a gyártó utasításainak és az építészeti-műszaki terveknek megfelelő, szakszerű beépítést követően, a termék teljes tervezett élettartama alatt, rendeltetésszerű használat és előírt karbantartás mellett az építmény - amelybe a terméket beépítik - kielégíti az alapvető követelményeket. Az építési terméket építménybe betervezni akkor szabad, ha arra jóváhagyott műszaki specifikáció van.

 

Műszaki specifikáció

A megfelelőség igazolási eljárás alapját a következő jóváhagyott műszaki specifikációk képezik:

  • magyar nemzeti szabvány, ezen belül a honosított harmonizált szabvány;
  • az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően az európai műszaki engedély;
  • az építőipari műszaki engedély.

Az Építési Törvény egyik végrehajtási rendelete az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK) szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. Ebben található az építmények általános létesítési előírásai, mely szerint az épület részeinek, a beépített szerkezeteknek és anyagoknak olyan tulajdonságokkal kell rendelkezniük, hogy általuk az épület megfeleljen az alapvető - elsősorban biztonsági, környezet- és egészségvédelmi - követelményeknek. Speciális tűzvédelmi előírás, hogy az építményt és részeit úgy kell megvalósítani, hogy az esetlegesen keletkező tűz esetén

  • állékonyságuk az előírt ideig fennmaradjon,
  • a tűz és a füst keletkezése és terjedése korlátozott legyen és mérgező elemet ne tartalmazzon,
  • a tűz a szomszédos önálló rendeltetési egységre, építményre lehetőleg ne terjedhessen tovább,
  • az építményben lévők az építményt az előírt időn belül elhagyhassák, vagy kimentésük lehetősége műszakilag biztosított legyen,
  • a mentőegységek tevékenysége ellátható és biztonságos legyen.

Ezen célok megvalósítása érdekében kell a megfelelő építési anyagot, épületszerkezetet megválasztani és beépíteni.

Az építési tűzvédelmi speciális követelményeit, előírásait a 9/2008. II.22. ÖTM rendelettel megjelentetett Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) tartalmazza.

Az OTSZ alapvető célkitűzése, hogy tűz esetén az építmény állékonysága meghatározott, de korlátozott időtartamig biztosítsa a bent lévők biztonságos menekülését, mentésük lehetőségét és a tűzoltói beavatkozást.

Ennek érdekében az épületszerkezeteket a tervezés során úgy kell kiválasztani, hogy az alábbiak teljesüljenek:

  • az épületszerkezetek teherhordó képességüket tűz esetén az előírt időtartamig megtartsák,
  • a tűzvédelmi célú épületszerkezetek, anyagok, termékek tűz esetén szerepüket az előírt időtartamig betöltsék, funkciójukat megtartsák, a tűz jelenlétére hatékonyan reagáljanak,
  • a tűz és kísérőjelenségei terjedését funkciójuknak megfelelően gátolják, nehezítsék, vagy irányítsák,
  • az általuk okozott tűzterhelés, a belőlük fejlődő hő, füst, égésgázok mennyisége a lehető legkisebb legyen.

Az építőanyagok tűzvédelmi osztályba sorolása

Az építőanyagokat a tűzvédelmi előírások alkalmazása szempontjából a tűzveszélyességi anyagvizsgálatokban kapott mérési adatok, valamint meghatározott paraméterek és az osztályba sorolással kapcsolatos harmonizált szabványban rögzített besorolási kritériumok alapján tűzvédelmi osztályokba sorolják. A korábban ismert éghetőségi fogalmak - „nem éghető", „nehezen éghető", „könnyen éghető" - megszűntek, az új szabvány szerint a tűzvédelmi osztályokat betűvel jelölik.

Az MSZ EN 13501-1 szabvány táblázatos formában tartalmazza azokat a szempontokat, melyek szerint az osztályba sorolás elvégezhető. A szabvány 7-7 osztályt különböztet meg általában az építési anyagok és a padlóburkolatok vonatkozásában. Ezen osztályokat a következőképpen jelölik:

  • A1; A2; B; C; D; E; F
  • A1fl; A2fl; Bfl; Cfl; Dfl; Efl; Ffl

A fő tűzvédelmi osztályok meghatározása mellett a füstfejlesztés és az égve csepegés kritériumainak figyelembe vételével további alkategóriákat határoznak meg:

  • a füstképződési kategóriák jelzései: s1; s2; s3
  • az égve csepegési kategóriák jelzései: d0, d1, d2

Az Európai Unió hivatalos közlönyében (Official Journal) rendszeresen közzéteszik azoknak az anyagoknak a listáját, melyek - összetételüknél fogva - minden további vizsgálat nélkül az A1 osztályba tartozónak tekinthetők. Ezek, valamint az A2 tűzvédelmi osztályú anyagok azok az anyagok, amelyek nem éghetőnek minősülnek. A többi jelölés nem feleltethető meg egyértelműen a korábban használt éghetőségi fogalmakkal, mivel az anyagok, szerkezetek tűzvédelmi jellemzőit eltérő módszereken alapuló vizsgálati szabványok szerint végezték. Nem jelenthető ki tehát egyértelműen például az, hogy a B tűzvédelmi osztályú anyag „nehezen éghető". A korábban „nem éghető" gipszkartonok például jellemzően A1, A2, B, a faanyagok C, illetve D besorolásúak.

Azok az anyagok, amelyeknek a vonatkozó műszaki előírásoknak megfelelő vizsgálattal meghatározott gyulladási hőmérséklete alacsonyabb, mint 150 ºC, az ún. kis gyulladáspontú anyagok. Ezek az anyagok építőanyagként nem használhatók fel. Kivétel ez alól a kiszáradt festék- és ragasztóanyagok, valamint a kátrány és a bitumen.

 

Épületszerkezetek tűzvédelmi osztályba sorolása

Láttuk tehát, hogy az építőanyagokat a tűzvédelmi jellemzőik alapján tűzvédelmi osztályokba sorolják. Milyen tűzvédelmi osztályba kell sorolni a különféle építőanyagokból készülő épületszerkezeteket? Amennyiben egy szerkezet esetében egyféle tűzvédelmi osztályú anyagokat használunk fel, értelemszerűen a szerkezet tűzvédelmi osztálya megegyezik az anyagéval. Különböző tűzvédelmi osztályú anyagok alkalmazása esetén - pl. szendvicsszerkezetek - esetén a szerkezet tűzvédelmi paraméterei jelentősen függnek a kéreg szerkezet tulajdonságaitól. Amennyiben a kéregszerkezetek tűzállósági határértéke az adott követelményeknek önmagában is megfelel, akkor lényegtelen a belső anyagok tűzvédelmi tulajdonsága. Az a több rétegű szerkezet, amelynek belső rétegét (vagy rétegeit) tűz- vagy hőhatás ellen magasabb tűzvédelmi osztályú anyaggal burkoltak olyan módon, hogy az adott követelményeknek megfelelő tűzállósági határértéken belül a védett anyag nem vesz részt az égési folyamatban, valamint a szerkezetből éghető olvadék nem tör elő (pl. gipszkarton lemezzel burkolt faváz).

 

Jelölések, jelmagyarázat

A korábbi szabályozás szerint az anyagokat, szerkezeteket tűzállósági határértékre méretezték. A jelenlegi vizsgálati módszerek az egyes szerkezetekre jellemző vizsgálatot írnak elő, hiszen egy pillérnek például felesleges a lángáttörés követelményeinek megfelelnie.

A különböző tűzállósági teljesítmények jelölése, és azok jelentése:

R - teherhordó képesség: a szerkezeti elemek azon képessége, hogy egy bizonyos ideig egy vagy több oldalukon fennálló meghatározott mechanikai igénybevétel mellett ellenállnak a tűz hatásának szerkezeti stabilitásuk bármilyen vesztesége nélkül. 

E - integritás: az épületszerkezetnek olyan elválasztó funkcióval rendelkező képessége, hogy az egyik oldalán keletkező tűzzel szemben ellenáll anélkül, hogy a tűz, a lángok, vagy a forró gázok átjutása következtében átterjedne a másik oldalra, s ott, vagy a felülettel szomszédos bármely anyagon gyulladást okozhatnának.

I - szigetelés: az épületszerkezet azon képessége, hogy ellenáll a csak egyik oldalon bekövetkező tűznek anélkül, hogy jelentős hőátadás eredményeként a tűz átjutása bekövetkezne a tűz által érintett felületről az ellenkező felületre.

W - sugárzás: az épületszerkezeti elemek azon képessége, amely egy oldalon történő tűz esetén vagy a szerkezeten keresztül, vagy a tűz által nem ért felülettől a szomszédos anyagok felé irányuló jelentős hősugárzás csökkentése eredményeként csökkenti a tűz átmenetének valószínűségét.

M - mechanikai hatás: az épületszerkezeteknek az a képessége, hogy ütésnek ellenállnak abban az esetben, ha a tűzben egy másik komponens szerkezeti hibája következtében az illető szerkezethez ütődik.

K - tűzvédő képesség: fal és mennyezetburkolatok, valamint álmennyezetek azon képessége, amely a mögöttük/fölöttük lévő anyagnak egy bizonyos ideig védelmet biztosít tűzzel, szenesedéssel és más hőkárosodással szemben.

A fa-, fém-, beton-, vasbeton- és egyéb kompozit szerkezetek tűzállósági teljesítményének növelésére, fokozására tűzgátló bevonatok, burkolatok, borítások is használhatók, melyek hatékonyságának megállapítása - a fogadószerkezettel együtt - szabványos laboratóriumi vizsgálatokkal történik.

Az egyes szerkezetek tűzállósági határértéke akkreditált laboratóriumban végzett tűzállósági vizsgálattal, vagy a vonatkozó Eurocode tűzállósági méretezési szabványok alapján, számítással igazolható.

Röviden összefoglalva: valamennyi eddig említett jogszabály, előírás közös célja, hogy a tervezett és megépített épület biztonságos legyen, a tervezett tevékenység rendeltetésszerű használatát lehetővé tegye. Amennyiben az építési terméket akkreditált intézetben, harmonizált európai szabvány szerint bevizsgálták, és ezt hiteles fordítással igazolják, akkor a termék Magyarországon is beépíthető.

[www.tuzfal.com]